Az óriás fák ásókenukká válnak

Az óriás fák ásókenukká válnak

A „Pfahlbau am Attersee” egyesület az ősi hagyományt folytatja az Osztrák Szövetségi Erdők (ÖBf) és a Természettudományi Múzeum (NHM) támogatásával: Az egyedi fadarabok két, több mint 130 éves ezüstfenyőből készülnek, amelyeket a Szövetségi Erdők az Attersee-i Loibichl erdészeti körzetben faragtak ki. "Az erdő mindig is az emberi élet egyik legfontosabb forrása volt – a fa a kőkorszak óta nélkülözhetetlen építkezés és tüzelőanyag volt, és az is maradt a mai napig. A ásóprojekt egy darab történelmet elevenít meg itt az Attersee-tavon" – mondja Andreas Gruber, a Federal Forests erdészetért és természetvédelemért felelős igazgatósági tagja, amely nem csak a környező Attersee erdőket kezeli. Míg az egyik ásókenut a cölöplakó egyesület modern eszközökkel készíti, addig a Wolfgang Lobisser kísérleti régész vezette csapat a második ásókenut elsősorban őskori eszközök másolatával készíti el. Ily módon a tudósok újjáélesztenek egy több ezer éves mesterséget. Az UNESCO 2011-ben az Attersee-tónál több különösen jó állapotú cölöptelepet nyilvánított a világ kulturális örökségévé.

Tipikus fafajták

Ehhez a rendkívüli projekthez két különösen erős óriásfát használnak, amelyek magassága meghaladja a 40 métert és kerülete legfeljebb 3,5 méter. A megfelelő példányok megtalálása érdekében a Szövetségi Erdészet munkatársai intenzíven keresték a megfelelő fákat, és megtalálták őket Innerschwand és Unterach települési területein. "Az ezüstfenyő nagy hagyományokkal rendelkező fafaj, amely a régióra jellemző. Stabil, könnyen kezelhető, ezért ideális ásófák termesztésére. Ez jól mutatja erdeink sokrétű szerepét a régióban" - mondja Laurenz Aschauer, az ÖBf Traun-Innviertel erdészeti tevékenységének vezetője.

A kőkori szerszámok találkoznak a láncfűrésszel

A két törzsön végzett munka összesen körülbelül két hétig tart. A Seewalchner-tó sétányon találkozik a kutatás, a gyakorlat és a történelem: a két törzs egyike túlnyomórészt fából, kőből, vasból vagy bronzból készült, rekonstruált kőkorszaki szerszámokkal dolgozik, míg a másikon az attersee-i Pfahlbau egyesület kézművesei és a Seewalchner gazdálkodók nagyobb mértékben támaszkodnak a láncfűrészekre. "Összesen körülbelül 600 óra kézi munka megy egy ásott kenuba – a hajótest lelapításától a törzs kiürítéséig. Célunk, hogy életre keltsük ezt az eredeti karaktert, és mindenki számára láthatóvá és érthetővé tegyük" - magyarázza Gerald Egger, az Attersee Pfahlbauverein munkatársa.

A tótól vissza az országba

A kezdeti feldolgozás után a ásólapokat, az úgynevezett „verőket” több hónapra az Atterseebe süllyesztik. Az öntözés hatására a fa megnyugszik, és jobban ellenáll a napnak, a szélnek és az esőnek. A ásókenuk 2026 nyarán végre megkapják az utolsó simításokat. Következő nagy megjelenésük egy ásóregatta keretében lesz, amely 2016-hoz hasonlóan várhatóan számos látogatót vonz majd az Attersee-tóhoz.

Az UNESCO Világörökség része halomlakások az Attersee-tavon

A facölöpös lakóházak, más néven tóparti települések a neolitikumban az alpesi vidék jellegzetes települési formája volt. Az Attersee-tavon eddig több mint 30 cölöptelepű falu maradványait találták meg. A víz alatt és az üledék által védett fa, szerszámok és használati tárgyak évezredek óta meglepően jól megőrződnek. A legrégebbi ismert dátum Seewalchenben található, a búvártorony környékén, és Kr.e. 3990-ből származik. 1870-ben Felső-Ausztria első cölöpházát szintén Seewalchen am Attersee-ben találták meg, közvetlenül az Ager kijáratánál. 2011-ben az Attersee-tó helyszíneit hat ország többi helyével együtt az UNESCO Világörökség részévé nyilvánították. A „Pfahlbau am Attersee” egyesület élénken közvetíti ezt az örökséget, és a kőkorszaki hagyományokhoz kapcsolódik a ásókenukkal. Ebből világossá válik, hogy az élet, az erdő és a víz milyen szorosan összefüggött akkoriban.(gh)