Nem lehet zöld átalakulás beton nélkül

Nem lehet zöld átalakulás beton nélkül

Glasmaier úr, az építőanyag-betont gyakran kritizálja a közvélemény, míg a fát a médiában és politikailag fenntartható alternatívaként ünneplik. Valószínűleg nem szereted ezt. Mi zavar különösen?
Anton Glasmaier:Engem leginkább a kiegyensúlyozatlan nézet zavar. Ha a tényleges arányokat nézzük, akkor az új épületekben 90 százalékban ásványi építőanyagokról - betonról és tégláról - beszélünk, és csak tíz százalékáról más anyagokról, például fáról vagy acélról. Egyes régiókban, például Vorarlbergben vagy Tirolban a fa aránya valamivel magasabb lehet, de Ausztriában átlagosan négy százalék körüli. Ennek ellenére a fát aránytalanul támogatják, és ezt a piac torzulásaként látom.

Nincs fával ellátott kar

Meg tudod ezt határozni?
Vannak olyan projektek, ahol a faépítés finanszírozása akár 75 euró is egy négyzetméter hasznos terület. Ez esetenként a beton eladási árát is meghaladja. Ez nem kis ösztönzés, hanem hatalmas beavatkozás a piacon. Ha csak négy százalékos piaci részesedéssel rendelkező terméket reklámozok, az éghajlatpolitikai szempontból nem nagy hatás. Miért nem összpontosítok arra a 90 százalékra, ahol a legnagyobb CO₂ megtakarítás lehetséges?

A beton CO₂-megtakarítási potenciálját kellően kihasználják?
A cementipar fejlődést ért el az elmúlt években, és a négy évvel ezelőttihez képest körülbelül kilenc százalékkal csökkentette a cement tonnánkénti CO₂-kibocsátását. Ezek voltak a híres „alacsonyan csüngő gyümölcsök”. A következő lépések azonban jelentős beruházásokat igényelnek – a CO₂ leválasztása, szállítása és tárolása terén. Ezek milliárd dolláros projektek. Sajnos itt még nem látok kellő politikai támogatottságot.

Tehát azt szorgalmazza, hogy az ásványi építőanyag-ipar finanszírozását kezeljék prioritásként?
Ha valóban CO₂-semlegesek akarunk lenni, ezt nem lehet megkerülni. Természetesen a faanyagot is lehet népszerűsíteni, de nem az építőipar átalakításának céljával. Mivel a szükséges famennyiség nem létezik – Ausztriában már most az éves fanövekedés 90 százalékát vesszük. Több csak erdőfelújítással lenne lehetséges, amelynek hatásai évtizedekig tartanak.

És még ha több fa is rendelkezésre állna?
A tőkeáttétel még ekkor is korlátozott. Ha egy négy százalékos piaci részesedéssel rendelkező anyagnál tíz százalékos növekedést érek el, akkor 4,4 százalékon állok. Ezzel nem jutunk sokkal előrébb a klímasemlegesség felé vezető úton. Ott kell kezdeni, ahol a nagy mennyiségek vannak - betonnal, téglával, ásványi építőanyaggal. És ez nem csak a termelésről szól: az újrahasznosítás is központi szerepet játszik.

Milyen mértékben?
Az iparban már nem csak a friss betonról beszélünk. A beton az épület élettartamának végén újrahasznosítható – újrahasznosítható anyagként, például útépítésben vagy akár épületépítésben is. Ezzel lezárjuk az anyagkörforgást, ami ökológiailag rendkívül lényeges. Rengeteg potenciál rejlik itt, amit kívülről gyakran figyelmen kívül hagynak.

Beszéljünk egy másik szempontról: A „fa hibrid épület” kifejezés meghonosodott az iparban. Mi a véleményed erről a kifejezésről?
Ez jó marketing, de ritkán pontos. A legtöbb úgynevezett fahibrid épület is nagyrészt betonból áll. Ennek ellenére senki nem beszél beton-fa hibridekről. Úgy tűnik, mintha a névben szereplő „fa” szó automatikusan emelné az imázst – pedig sokszor a konkrét tartalom dominál. A pontos definíció itt segítene: a névben is szerepeljen a leginkább használt építőanyag. Minden más félrevezető.

Ön szerint a betonnak van imázsproblémája?
Nem építők, tervezők és a szakmai világban. A probléma inkább a végfelhasználónál van. A fa természetessége miatt pozitív vonzerővel bír, míg a betont gyakran olyan negatív kifejezésekkel társítják, mint a „padlózárás” vagy „átbetonozás”. A betonnak óriási előnyei vannak: hosszú élettartam, statika, tűzvédelem, ellenállás - és az alkatrészaktiválás révén energetikai potenciál is. Sajnos ez gyakran alulreprezentált a nyilvános vitákban.

Szerinted honnan ered ez a negatív érzelmesség?
Az elmúlt években nőtt. Az építőipari daru korábban a haladás szimbóluma volt – ma gyakran fenyegetésként érzékelik. Létezik a Floriani-elv is: Senki nem akar kőbányát vagy kavicsbányát a küszöbén, de azt a tényt, hogy az építőanyagnak valahonnan származnia kell, gyakran figyelmen kívül hagyják.

Látsz-e alapvető félreértést a lakosság körében az iparág működésével kapcsolatban?
Részben igen. Iparágunk erősen regionálisan szervezett. A készbetont például 10-30 kilométeres körzetben szállítják. Sok üzem már használ elektromos szállítószalagokat vagy önsúlyos rendszereket a nyersanyagok hatékony szállítására. Ezeket az erőfeszítéseket aligha fogadja a közvélemény. A fenntarthatóság nemcsak megújuló nyersanyagokat jelent, hanem rövid távolságokat, újrahasznosíthatóságot és hosszú élettartamot is. És pontosan ezt kínálja a konkrét.

Mit remél az építkezésről szóló jövőbeli vitától?
Tényeken alapuló, holisztikus megközelítés. Nem vagyok a fa ellen – éppen ellenkezőleg. Minden anyagnak megvan a maga indoklása. De el kell távolodnunk az ideológiailag befolyásolt vitáktól egy olyan megközelítés felé, amely figyelembe veszi a hatást, a mennyiséget és a hatékonyságot. A finanszírozást ott kell kezdeni, ahol a legnagyobb a CO₂ tőkeáttétel. És ez a helyzet a betonnal. Iparágként készek vagyunk felelősséget vállalni – de ehhez politikai akaratra is szükség van a támogatásunkra.